A Nagyi, Szaturnusz Mester és a Kis Róka csillagkép

A Nagyi, Szaturnusz Mester és a Kis Róka csillagkép


Nagyon szerettem a Nagyszüleimet. Azt hiszem, nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom, hogy ők jelentették a biztonságot az életemben. Ahogy vége volt az iskolának, rögtön költöztünk velük a balatoni házba és csak az iskola kezdést megelőző napon jöttünk vissza a városba.

Nagyapa tanított meg bennünket dolgozni, Nagymama pedig gondoskodni a növényekről és az állatokról. 51 évet éltek együtt. Biztosan az ő házasságukban is voltak hullámhegyek és völgyek, mi ebből csak annyit láttunk, hogy esténként kézen fogva indultak sétálni vagy így nézték kedvenc műsoraikat a TV-ben.

Miért is jutott ez most eszembe? Nagymamám 100. vagyis 25. születésnapja épp szombaton, február 29-én volt. Emlékszem, amikor eljött az az év, hogy ő nevetve mondta - “már fiatalabb vagyok, mint az unokám”. :o)) A Nagyi varázsolt az évekkel, a szeretetével és a megérzéseivel. Emlékszem, hogy már az asztalon gőzölgött a kalács kora reggel, amikor felkeltünk vagy csak elég volt kimondani a süti nevét és már kész is volt, és soha nem volt olyan étkezés, ahol a Nagypapám egyik kedvence ne lett volna az asztalon.

Március 7-8-9-én Szaturnusz Mester (akiről már írtam korábban és így tudjuk, hogy ő a küszöb őre, az idő ura és maga a türelem) a Kis Róka csillagkép alfa csillagával áll együtt. A kis Róka csillagkép testesíti meg a varázslatos női energiákat. Ez nem jelent mást, mint hogy eljött az idő Hölgyeim! Ha helyén van az önbizalmuk és az önértékelésük, akkor itt az ideje, - persze akkor, ha eddig ezt még nem tették meg -, hogy a női varázserejüket felébresszék! Aki rendszeresen végez meditációs gyakorlatokat, ahogy én is, annak nem kérdés, hogy csak koncentrálnia kell. Ha a meditáció nem része az életüknek, akkor se ijedjenek meg! Egyszerűen csak üljenek le egy csésze forró kávé mellé, egyenek hozzá egy szelet sütit a Nagyi kedvencei közül és emlékezzenek arra, hogy Ő hogyan is csinálta?! És ha már emlékeznek, legyenek bátrak azokat az apróságokat, amik eszükbe jutnak, az életük részévé tenni! Mert hát a Nagyik így tudnak bennünk és a lányainkban örökké élni! <3