Szombaton este moziba igyekeztem az egyik legjobb barátnőmmel, amikor egyszer csak elénk toppant egy másik. Sajnos csak ritkán tudunk találkozni, de segít a modern technika … majd mindennap beszélünk. Annyira meglepődtem, hogy előttem áll, hogy elkerekedtek a szemeim és még a szám tátva maradt. :o)) Épp koncertre igyekeztek a férjével és a lányával. Örültem, hogy jó kedvük van és minden rendben.
Ez egy nagyon buta mondat volt – gondolhatják. Valójában nem. A lányánál épp most kezdett el mutatkozni a kamaszkor minden olyan jellemzője, ami a szülőket – fogalmazzunk nyíltan – teljesen taccsra tudja vágni. Akár napokra is.
Mikor telefonálok és felveszi az én drága barátnőm a telefont, már a hangjából tudom, hogy valami megint történt. A vicces az, hogy ő végigélte velem az én gyerekeim kamaszéveit. Sokat bíztatott és állt mellettem a nehéz órákban, de azt ő nem gondolta, hogy pont ugyanezek „a csínyek” vele is megtörténhetnek. És tényleg … éppen történnek. :o)
A gyerekeim már húszas éveik elején járnak, de azért még mindig fel-felvillan egy-két ártatlannak tűnő mondat vagy cselekedet … Ilyenkor mindig két dolog jut az eszembe:
Az első – a bölcs pótnagyink mindig azt mondta nekem, „Ha választani kell a között hogy Te vagy a gyerek sír, akkor mindig a gyerek sír!” És igaza volt – nagyon nagyon nehéz következetesnek maradni, de utólag visszanézve ez az egyetlen lehetőség, hogy megtanítsuk azokat a szabályokat, amelyek alapvetőek, ha másokkal együtt szeretnénk vagyis a gyerekeink szeretnének élni, dolgozni stb.
A második – a gyerekek azokon próbálják ki a lehetőségeiket és a korlátaikat, akiket a legjobban szeretnek és akikben a legjobban bíznak, mert ők megbocsátanak. Biztosan furcsán hangzik, de örüljünk, hogy ez velünk történik és nem az iskolában vagy az utcán és még sorolhatnám. Tudom, hogy ezeket a szituációkat sokszor rettenetes elviselni és néha embert próbáló ebbe beleállni. Még nehezebb ezeket a helyzeteket tolerálni, ha ezek nem a saját gyerekeinkkel kapcsolatban történnek, hanem a mi szeretett párunk gyerekeinek kamaszkorát „élvezhetjük” napról napra. Minden esetben gondoljanak kérem arra, hogy ez tényleg csak egy társasjáték – a gyerekek keresik a határaikat, mi pedig a tőlünk telhető legnagyobb szeretettel és türelemmel megmutatjuk, hogy „eddig és ne tovább”!
És még valami! Kedves Szülők - egy nehéz nap végén NE felejtsenek el kinyitni egy finom üveg bort és megbeszélni a párjukkal a történteket és főleg Ne felejtsenek el nevetni! Mert higgyék el, a beszélgetés és főleg a nevetés az, ami bennünket a legnehezebb akadályokon is átsegít!
