Az új életemhez új szokások is tartoznak. Az egyik ebből az, hogy Budapest belvárosában nem használok sem autót, sem pedig tömegközlekedési eszközt, hanem mindenhová gyalog megyek. Gyakorlatilag fél óra alatt jó tempóban bárhova odaérek. Ezek alatt a fél órák alatt pedig rengeteg emberrel találkozom, hallom néhány szavas beszélgetésüket, illetve láthatom a testbeszédüket. Ezekből gondolatban érdekes történeteket lehet szőni egy finom kávé mellett a tavaszi napsütésben … :o)
Amit azonban ezzel kapcsolatosan most meg szeretnék osztani Önökkel az az, ahogy nap mint nap hallok és látok szülőket kisgyerekekkel emelt hangon beszélni – „csúnya vagy” vagy „ronda vagy” vagy „menj innen, nem fogom meg a kezed” vagy „nem szeretlek” és sorolhatnám. Sokszor megtörténik, hogy ott hagyják őket az utcán és előre mennek …
Ezekkel egy egész (munka)naphoz képest a szülőknek nem jelentősnek tűnő történésekkel – hiszen csak nevel - egy világra éppen rácsodálkozó vagy éppen már azt intenzíven tanuló gyerek nem igen tud mit kezdeni, két dologban azonban biztosan lehetünk:
Talán érdemesebb lenne ahhoz a kisgyerekhez leguggolni és azt mondani neki, „Nagyon szeretlek drágám, de az nem helyes, hogy Eszter copfját meghúztad az oviban vagy belebokszoltál Marci gyomrába. Meséld el kérlek, mi történt?”
Önöknek mit szoktak mesélni a gyerekeik?
Szép napot :o)
